Nos, hát márpedig mindig is mondtam, hogy jótündérek és/vagy angyalok vannak. Meg csodák is. Így egyszercsak lett fényképezőgépem, hogy ne kelljen fotókat lopkodnom. A következő kívánságom meg az lenne, hoooogy...
Ezen felbuzdulva azon nyomban úgy döntöttem, hogy a rozsos sütit lefotózom, merthogy úgyis maradt tészta, ott figyel a hűtőben. Úgy egy hete. Vagy kettő.
Na, ezt elsőre nem gondoltam át, csak azt vettem észre, hogy én nyúlok a tészta felé és ő is nyúl felém. Ez nem volt jó jel. Az a szag, ami meg jött belőle, az meg egyenesen riasztó volt. És azóta sem értem, hogy mi a franc reakciózott be abban a csupa vaj, csupa liszt és cukor tésztában. Mindegy, kuka lett. De hát muszáj fotóznom, és persze muszáj sütiznem és persze muszáj fél óra múlva indulnom. Így lett megint muffin, bocs! De kicsit legalább visszatérek az egészség vonalra - teljes kiőrlésű rozsliszt, barna cukor, meg ilyenek.
Nedvesek
- 2 tojás
- 1 dl tej
- fél dl olaj
- 2 ek szilvalekvár
Szárazak - mindent számoltam kivételesen!
- 4 ek rozsliszt
- 3 ek fehérliszt
- 6 ek barna cukor
- 1 bögre mák
- 1 bögre arany mazsola
- 1 teáskanál sütőpor
- fél tk szódabikarbóna
Először a szokott módon a nedves cuccok, ezen belül is kezdjünk tojás habosításával (persze egyben, nem külön fehér/sárga, nem kell túlzásokba esni. aztán persze lehet), hozzá a tej, hozzá az olaj és a végén a lekvár. Én persze úgy tettem bele a végén, hogy már full össze volt keverve és nem volt elég édes, így jött még anyukám fahéjas szilvalekvárja bele bónuszként.
Aztán a száraz cuccok, aztán egyesítjük erőiket, porciózzuk és várakozunk. 18 percre ment be 180 fokra. És már cukin gömbölyödik kifelé. Szép, ez jó. Finom, ez még jobb! Na, régen sikerült már ilyen jól, mutatnám is, mert már tudom - köszönöm!
Gyönyörűen látszanak a kis (darálatlan!) mákszemek, alul az arany mazsola, odafent meg szilvalekvár-napocska süt. Fincsi.
