(neem, nem amelyiken én vagyok, hanem a kagylós spagetti :)

Eljött a vakációó- óó- óó vége. Ha már nem maradhatok itt örökre, akkor essünk túl ezen az utolsó napon minél gyorsabban!

Azért persze csak bele(t)ettük, amit lehet, bár a 2. napi 250000 db lépcső megmászása miatti izomlázam éppen ezen a napon érte el a csúcsát. Ezért főként ülve turistáskodtunk. Sokat buszoztunk és keveset sétáltunk. Ellenben sokat ettünk, nagyon gyönyörűeket és hál' a jó égnek még finomakat is!

Reggelire

szállodai "koszt", szobába szervírozva! Hoppááá! Na persze csak azért, mert a szállodánk egy bérház(nak látszó létesítmény) 4. emeletén helyezkedett el és nem rendelkezett konyhával. Ja, és a lift pénzbedobós volt! Mindig tanul valamit az ember.
Szóval a reggeli a klasszik croissant (sajnos "bolti", ezért büntiből csak a sarka látszik a képen), meg édes mindenféle bizbasz és egy jó kávé. Mert az itt finom. Itt minden finom és szép. Ehhez nagyon értenek és én ezt nagyon szeretem. 

Aztán indulás Napsütötte Toszkána –  epizódszereplő - Positano-ba… Már egy gyors felismerés kapcsán erre a jeligére jegyeztem be dolgokat, de  azért annál több minden volt itt. 

Kellemes séta, "érzelmileg" túlfűtött kutyusok, huncut nagy hullámokkal lázadozó tenger, de nem utolsó sorban a komplett tenger élővilága egy kupac spagettin tálalva... Ez ugyan Judit ebédje volt, de teszteltem és azon gondolkoztam, hogy bemegyek a szakácshoz és a fülébe dúdolom, hogy "odavagyok magáééért, a fekete hajááéééért, egyetlenegy szavááéért, mosolyáááééért". Hazafelé a buszon azon gondolkoztam, hogy azért annak lehet egyfajta varázsa, hogy a férj és a feleség csak az esküvőn találkoznak először, mert nem Ők döntenek. És hogy hogyan jutottam erre a képtelenségre? Valami olyasmi gondolatsornak volt a vége, hogy ezen a helyen bárkihez feleségül mennék!

De mutatom is az érveket - ha az "1 percen múlott" bejegyzés fotói esetleg nem voltak elég meggyőzőek.

A kagylós tészta:

A nápolyi saláta:

Végül a dolce vita a maga teljes megtestesülésében

És mi jöhetne még? Más már semmi, csak búcsú a nápolyi nappaloktól.

A parkolási rend figyelemre méltó. Csak infó, hogy kizárólag a homályos (ezüst) autó halad. A többi meg így szeret parkolni.

No és persze búcsú a nápolyi éjszakáktól

De a szellemem fixen ott marad örökre - legalábbis a környéken fog lebegni könnyedén, mosolyogva, néha elejtve egy kis pizzamorzsát és lecsöpögtetve egy kis bort az alatta sétálókra.

Buona notte bella Italia!