Először is köszönöm – még egyszer és nem utoljára az élményt és a lehetőséget Minden kedves szülinapi Szponzornak!!!
A kéz lelepezése!
A nap krónikája, természetesen:
Reggeli volt!!! Kétszer! Biztos, ami biztos, és a reggeli, az reggeli.
Ezen a reggelen minden infó, amit kaptunk relatív volt: relatív volt a távolság és az idő is. Sőt, a viszonyítási alap is, és itt egy kicsit elcsúsztak a dolgok… Így sikerült kigyalogolnunk az egyik városból, átgyalogolni a következőbe (itt nem tétováztam tovább és megvettem a croissanomat, amely minden, egymásnak ellentmondó információt megszépített), majd utána vissza. De ez már kicsit sem számított, mert miután eltüntettem a friss, meleg, édes kiflimet, igazán jól éreztem magam. Azt hiszem elég egyszerűen működöm… viszont ennek mostanában kimondottan örülök.
Na, de aztán csak megérkeztünk és már vártak minket egy újabb reggelivel a Villa –Tökéletes Csodálatos Álmom– Ida-ban. Kaptunk frissen sütött Lemon Plum Cake-et (a plum részét nem értem a dolognak, de lemonnak lemon, az biztos), frissen facsart, kertből szedett narancs levét és persze felszolgálták nekünk a gőzölgő, elmaradhatatlan reggeli kávét. Nem lepődnék meg, ha kávéültetvényük is lenne…
Végülis csak ketten voltunk, így nekálltunk megkuktáskodni az ebédet.
Amúgy az egész egy családi villában zajlik, és mindenki, aki részt vesz benne, vagy csak éppen arra jár, az családtag. A papa a hobbi-borász, a nagynéni a szakács, a lány a szervező, de találkoztunk még tesókkal, anyukával, mindenki odajött és mosolygott… végülis megfőztük Nekik a pénteki ebédet!
A menü:
Mini húsgombócokkal + mozzarellával rakott paradicsomos tészta, megszórva parmezánnal
Mini húsgombócok nagytesói + fehérborban sült, rozmaringos krumpli + párolt zöldborsó
Tiramisu
A pontos recepteket leírom, ha végére értem a 4 napnak. Pontos mennyiséggel, meg mindennel, igazán nagyon precízen.
Szóval gyakorlatilag mindent közösen csináltunk és ez jó volt egészen addig a mozzanatig, amíg tőből le nem törött a karom. Ugyanis, megmutattam, hogy milyen fasza kemény habot tudok én manuális habverővel készíteni a tiramisuhoz. Hadd járjanak a csodájára, hogy dumcsizok, vigyorgok, nem rázogatom a kezem és olyan, de olyan kemény az a hab, hogy szétrepeszti a fémtálat!!! Meg is lettem dicsérve, aztán meg onnantól kezdve mindent toltak oda elém, mert hogy milyen erős vagyok… klassz, így jár, aki gizdázik :)
Aztán amíg sültek-főttek a dolgok, addig a ház ura megmutatta nekünk a ház borát és a birodalmát. Megkóstoltuk a saját borokat és csinál eperbort is. Majdnem úgy, mint ahogyan én és majdnem olyan finom.
Összességében egy kicsit sajnáltam, hogy nem gyúrtunk igazi tésztát, meg nem sütöttem pizzát, de ettől függetlenül teljesen készen voltam, mert gyakorlatilag ott láttam élőben és működőképesen azt, amire vágyom. Saját villa, saját kert, saját élet… amiben és amiből (úgy néz ki) tökéletesen megélnek.
Mutattak nekünk albumokat a villáról, esküvőkről, vacsorákról. Komolyan, mint valami álom az egész hely… azok a fotók, azok a terítékek és asztaldíszek gyümölcsből, virágból, kagylókból… a medence körbetéve virágokkal, benne úszó díszek. És kaják, de olyanok, hogy megszólalnak. Fizikailag fájt, hogy nem így élek… még! DE ez az egy nap megerősítette a hitemet abban, hogy minden, de minden, amit elképzeltem, az működőképes.
Vacsi… ezek után???
Egy fél narancs még a capri-i napsütéssel feltöltve..
Az örök emlék