Jó nap ez a mai, süt a nap, készülök az esti órámra, ami ugye zene és tánc. Nem igazán tudok ennél jobbat elképzelni, úgyhogy ezúton kérek szépen mindenkit, hogy terjesszék a NIA és persze a "Mozgásban a lélek" hírét, hogy még sok ilyen ebédet csinálhassak, sok-sok órát tarthassak és tanulhassak.
Ezért cserébe mindenkivel megosztom azt a sok jót, ami velem történik és erőteljesen motiváló hatással bír (végtelenül lelkes tudok lenni és az ragadós!) és előbb, vagy utóbb mindenki a saját (szerettei) ebédjét fogja elkészíteni napközben (nem este) és közben azzal fog foglalkozni, amire a szíve/elméje a legeslegjobban vágyik. Köszönöm.
Visszatérve arra a tonhalsalátára, ami még engem is érdeklődővé és izgatottá (majd elégedetté és jóllakottá) tett.
Főzni azért nem főztem, mert nem volt olyan, amire vágytam volna most éppen. Kinyitottam a hűtőt és elkezdtem kipakolni, így lett tele a pult nagyon gyorsan az alábbiakkal - avagy a hozzávalók egy személyre.
Datolyaparadicsom (2), kígyóubi (negyed), olívabogyó (zöld, fekete), szárított paradicsom, rozskenyér (1 szelet), tonhalkonzerv (kisebb kiszerelés), tojás (1) + még egy kis póréhagyma mehetett volna bele, de az nem volt.
(Természetesen alapvetés, hogy az első karika uborka és a megpucolt héj kozmetikai célokra használandó - arcra vele!)
Darabolás, tojásból tükör típus sütése, maradék olajban a kenyérkockák pirítása, összeállítás. Ennyi. Mondjuk jó nagy kupi lesz utána, de megéri - igen, még nekem is.
Ja, és annyira adtam a részletekre, hogy alkalmaztam a tükörtojás sztenderdizáló eszközt (egy kör alakú alumínium forma - nélkülözhetetlen konyhai kellék..), hogy szép is legyen. És azt meg onnan tudtam, hogy még ilyenem is van, hogy a múltkor Tesókám kipakolta a fiók mögé becsúszott cuccokat. Mondjuk nem tudom hogyan fér be több dolog a fiók mögé, mint a fiókba magába, de örökké hálás leszek érte, hogy ilyen kincseket talált nekem.
Aztán ahogy ettem a kis fotelomban, nem tudtam másra gondolni, mint hogy milyen jó (újra) élni. Ezért, meg a táncért, meg a zenéért, meg a napsütésért, meg még sorolhatnám a végtelenségig.
A szentimenti részt természetesen az "utolsó tökéletes falat" iránt érzett kényszerem egyre erősödő nyomása zárta le, ahogy közeledtem a tányér alja felé és láttam, hogy a kenyérkockákra ráfolyt a tojás sárgája, de közben még beitta a paradicsom levét, a tonhalét, a szárított paradicsom megsózta... nehéz dolog az utolsó katonát úgy összerakni, hogy beférjen az ember szájába, ha ennyi minden kerül egy tányérba. Persze, ha nem sikerül, akkor sincs veszve semmi, elég, ha a sorrend megvan arra vonatkozóan, ahogyan a legfinomabb részek a szánkba kerülnek.
Mai napi tanulság: mindegy, hogy egyszerre kapjuk be a tökéletes falatot, vagy külön-külön érkeznek meg az ízek, egyszer úgyis minden ott lesz egyben. És az nagyon jó.
Sajnos csak telefonnal tudtam fotózni, de tuningoltam, ahogy tudtam!
